16 január, 2008

Vadiúj blog

Mivel ez a blog a címe alapján már nem aktuális, új blogot kezdtem. A címe macskakescadillac.blogspot.com, de ha ide kattintotok, akkor is megnyílik.

15 január, 2008

Elindultunk

Reggel fél hét körül keltünk, nekiálltunk pakolni. Rájöttünk, hogy egy csomó dolog még nincs rendesen elcsomagolva, hogy a hűtőben még maradt ez-az, hogy a lányok vizét és kajáját még hozzá kell erősíteni a hordozóhoz. Mozgalmasan telt a reggeli kb. két óra készülődés, de végül mindent megoldottunk. Taxit fogtunk, majd a lányokkal és a 4+2 csomaggal kimentünk a reptérre. A check-in a lányokkal aránylag bonyodalommentes, de hosszabb folyamat volt, bár nekünk is ki kellett töltenünk mindenféle formanyomtatványokat, hogy beléphessünk az országba. A lányokat el kellett vinni az Excess Baggage részhez, hogy a hordozóikat megröntgenezhessék. Addig őket kivettük a hordozóból, róluk nem készült felvétel.

Aztán leadtuk a lányokat, átmentünk a security-n, aztán még vagy két adminisztráción. Lefotóztak minket, ujjlenyomatot vettek tőlünk, formanyomtatványokat kellett kitölteni. Egy csomó macera, de végül eljutottunk a géphez. Ott megkérdeztük, hogy a lányokat is feltették-e már, azt mondták, igen.

A gépen osztottak kis egységcsomagot, amiben volt szemfedő, fogkefe és fogkrém valamint fülhallgató, a rádióhoz vagy filmhez. Három filmet is vetítettek, mindet megnéztük. Az első egy Jackie Chun film volt, nem tetszett igazán. A második egy vígjáték volt, az jópofa volt. A harmadik pedig egy musical állítólag John Travoltával. Ha jól sejtem, hogy ki volt John Travolta a filmben, akkor ez az elsők közül lehetett, ahol Travolta még tinédzser. A három filmmel elment kb. 6 óra az útból, három másik még hátravolt. És mind az óceán felett, tehát izgalmas kilátásra nem számíthattunk. Volt azonban olvasnivalónk, a California Drivers Handbook, hiszen holnap kresz vizsgát teszünk. A maradék időt tehát olvasgatással töltöttük.

14 január, 2008

Költözetetők jöttek és mentek

Ma reggel 10 utánra vártuk a költöztetőket, de már 10 előtt csöngettek. Sajnos reggelizni sem maradt már időnk. Négy pasi jött, elfoglaltak egy-egy szobát illetve a konyhát és a folyosót, majd nekiálltak. Hihetetlen gyorsan mozgott a kezük, szinte gyártották a dobozokat. A tengeri (valójában persze óceáni) és a légi csomagunk összesen 76 doboz lett. Sokkal több, mint amennyivel jöttünk (az csak 42 volt), de ebben benne van az is, hogy most kisebb dobozokat használtak. Valamennyit gyarapodtunk is pesze az egy év alatt: két részes tálalószekrény, 2 könyvespolc és egy cipőspolc, valamint a ruhaszárító.

Amikor a költözők elmentek, elmentünk ebédelni párom munkahelyére, az "üzemi étkezdébe". Ő utána picit még bent maradt valamit elintézni, én pedig otthon tettem rendbe a dolgokat. Délután eljött az egyik kolleganőm, elvitte a vasalódeszkát amit megvett és egy csomó kaját, macskakaját és almot, amit mi nem használtunk el, és magunkkal sem vihettünk. Sajnos az USA-ba nem engednek be élelmszert...

Késődélután nekiálltunk alaposan kitakaritani, aztán szóltunk a landlord-nak, hogy jöhet megnézni és átvenni a lakást. Nagyon rendesek voltunk ám, még az ablakokat is lemostuk, kívülről is. Ami a mi ablakainknál egyáltalán nem triviális feladat. Alan mindent rendben talált, még az is lehet, hogy visszaadja a deposit-ot. Az üvegajtóval is meg volt elégedve - ami nagy megnyugvást jelentett a számunkra.

Miután elment, nagyjából bepakoltuk a bőröndöket és leültünk vacsorázni. Miután a költöztetők elvitték a nappaliból a kanapéról és a fotelekről a takarókat, a lányokat nem engedtük a nappaliba - az üvegajtónak köszönhetően nem kellett szobába zárni őket, a lakás felét használhatták. Viszont, hogy ne legyünk pofátlanok, mi is csak azt a részét használtuk a lakásnak. Vacsorára a háloszóbai komódora terítettünk magunknak. Fa késeket, műanyag poharakat és kanalakat megtartottunk, hogy tudjunk mivel és miből étkezni. Hangulatos volt az utolsó dublini vacsoránk. Időben akartunk lefeküdni a hosszú út előtt, de ez sajnos nem sikerült.

13 január, 2008

Végleges elrendezés

Ma már végleg elválogattuk a csomagjainkat, mindent felértékeltünk, elkülönítettünk aszerint, hogy hol utazik. Az összes papírunkat is átnéztük, az jó hosszú ideig tartott. Holnap már jönnek a pakolók, és akkor nincs menekvés. Ami rossz helyre került, az egy darabig ott is marad. :)

Reggelire sütöttem újabb kenyérkét, mert boltit már nem akartam venni és különben is volt otthon mindenféle alapanyag hozzá. Ez már jobb lett, mint a múltkori. Majd teszek fel képet róla.

12 január, 2008

Üvegajtó és fogantyú

Reggel megérkezett az üvegajtó. Jól néz ki, látszik rajta, hogy nem szimpla üveglap. Beszerelték a srácok, működik szépen. Az egyetlen gond, hogy nincs fogantyúja. Azt még szereznünk kell.

Párom sajnos ügyeletes, ő nem hagyhatja most el a lakást, legalábbis a barkácsboltig nem tud eljönni velem. Sajnos így egyedül nehezebben találtam ki, hogy mire van szükségünk, milyen fogantyút tudunk az üvegre erősíteni, és hogyan oldjuk meg az ajtó záródását. Nem elsőre, de sikerült megoldani.

11 január, 2008

Leaving Parties

Ma francia után a kolleganőimmel ebédeltem. Este újabb Leaving Party lesz a kedvenc pub-unkban, de mivel oda nem mindannyian tudnak eljönni, ebédelni mentünk. Jó volt, egy kellemes helyre ültünk be.

Utána hazamentem, várt még ránk rendezgetés a lakásban. No meg az üvegest is nagyon vártuk, de sajnos nem jött. Feltartották valahol, úgyhogy majd holnap reggel érkezik. Pub előtt még beugrottunk párom munkahelyére, kinyomtattunk, elküldtünk mindenféle dokumentumokat ide-oda.

A Pub-ban nem foglaltunk előre helyet, úgyhogy sajnos nem tudtunk a kedvenc részünkön ülni. De azért jó volt így is. Kihasználtam az utolsó alkalmat én is, és ettem egy Steak Burger-t. Finom volt, ízlett.

09 január, 2008

Refund and exchange

Ma visszavittem egy csomó dolgot, amit tévesen vettünk. Többek között a függönyt, amit az Alannek akartunk az üvegajtó helyett feltenni. De a macskák utipoggyászához is vettem dolgokat rossz méretben, azokat is becseréltem. Szerencsére itt ez rutinműtét, amíg megvan a blokk és az áru az eredeti csomagolásban van, nincs semmi akadály. Talán az idő, de kb. egy hónapot mindenhol adnak.

Tegnap - el is felejtettem - járt nálunk egy másik üveges. Ő már sokkal jobb árajánlatot mondott, 300 euró alatt ígérte az egészet. Odaadtuk neki a keretet, azt ígérte péntekre hozza. Remélem tényleg így lesz.

Találékonyak vagyunk

Ma jó nap volt. Koradélután jöttek és elvitték a hűtőt meg a mosogatógépet, kitaláltuk a macskák etetését és itatását, valamint megvolt az első búcsúpartink.

Na de kezdjük az elején. A hűtőt és a mosogatógépet át is ugorhatjuk, azok nem izgalmasak. A macska etetés és itatás sokkal jobb, arra büszkék vagyunk.

Volt nekem négy darab egyforma, aránylag magasabb margarinos dobozom. Ezeket használtuk fel kis tálaknak. Párom kifúrta a dobozokat, és a hordozók oldalát is. Vékony spárgával beerősítettük a tálakat a hordozóba, középen összekötöttük őket, és kész is. A hamit és az innivalót a hordozó ajtajához vagy tetejéhez erősítjük majd kis műanyag üvegekben. A hamit kis innocent smoothie-s üvegbe tesszük majd, és hogy adagolható legyen, kanalat is készítettünk. Még Svájcban vettünk egy csomó műanyag kanalat. Azokból kettőnek levágtuk a szélét annyira, hogy beférjen a rácson. A jó az egészben az, hogy a kanál még igy is megtart 6-8 szem szárazeledelt, tehát 3-4 kanállal meg lehet etetni a lányokat. A repüléshez nem kell nekik túl sok ennivaló, majd utána kapnak rendesen.

Este elmentünk pub-ba párom néhány kollegájával. Az eredeti terv a péntek volt, de mivel nem mindenki ér rá aznap este, született ez a mai előzetes Farewell Drinks is.

08 január, 2008

DELTA és Drivers Handbook

Este felhívtuk a DELTA-t, a légitársaságot, akivel repülünk. Kíváncsiak voltunk, hogy tudnak-e a macskákról, és minden rendben van-e. Tudtak róluk, bár voltak apró félreértések. Például azt hitték, hogy véletlenül ugyanaz a macska van kétszer a rendszerben. A lányok ugyanis aránylag egy korúak és egy súlyúak, ők pedig több adatra nem voltak kíváncsiak. De azt hiszem sikerült megbeszélni mindent, reméljük rendben lesz az út.

Este párom hazahozta a California Drivers Handbook nevű remek kis kiadványt. Ez tartalmazza az ottani KRESZ szabályokat. Ezeket meg kell tanulnunk, mert első amerikai napunkon bizony vizsgázni fogunk. A könyvecske szerencsére nem hosszú, 10 oldal alatt van. Majd meglátjuk milyen, mennyi az új dolog benne.

07 január, 2008

Hivatalok

Ma beszéltünk a PRTB-vel. Ez egy ír hivatal, amelyik a landlord-ok és a tenant-ok (bérlők) közötti vitákat hivatott elsimítani, mielőtt a bíróságra jut az ügy. Illetve tanácsot ad, felügyel meg ilyenek. Az üvegajtóval kapcsolatban kérdeztük, hogy vajon mit tehetünk, mire van jogunk és lehetőségünk. Azt mondták, mi csak a konkrét anyagi kárért vagyunk felelősek. Ha kerítünk egy árajánlatot egy akkora üveglapról amekkora eltűnt, annyi vonható le a deposit-ból.

Délután felhívtam az üvegest, hogy árajánlatot kérjek tőle. Azt ígérte, postán elküldi. Majd meglátjuk, még aggódunk. Vannak dolgok, amik nem szoktak itt megtörténni. Nem küldik el postán és nem hívnak vissza. Pedig mindkettőt nagyon szépen megígérik..